Kövér László: Az új Károlyi Mihály feladata, hogy előkészítse a terepet a magyargyűlölet új kunbéláinak színrelépéshez
Bár nevének említése nélkül, de egyértelműen Magyar Péterre utalt az Országgyűlés elnöke szerdán Bonyhádon.
Háromhetenkénti ülésezés jöhet, viszont nem lesz külön plenáris és részletes vita. Kövér jogosnak nevezte a törvényhozás tempóját érő egyes kritikákat, ezért lassítókat is beépítenek majd a szabályba, azonban lehetőség lesz rendkívüli, gyors törvényhozásra is.
Kövér László az Inforádió műsorában beszélt az új Házszabályról, amelyet nem véletlenül alkottak meg úgy, hogy bármilyen nyomás alatt is van a kormány, ne olyan tempóban fogadjanak el törvényeket, mint az elmúlt négy évben sokszor tették. Jogosak azok az ellenzéki felvetések, hogy jóval kevesebb idő volt mérlegelni, mint korábban – állapította meg. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a kritikák egy része álságos. Példaként említette, hogy az ellenzék egy része nem vett részt az alaptörvény vitájában. Hozzátette: az új szabályban már benne vannak a „lassítók”.
Fontos változtatás, hogy nem lesz plenáris részletes vita, ami várakozásai szerint a törvényhozás minőségét, a parlament komolyságát javítani fogja. Az élet ugyanakkor hozhat még meglepetéseket, és meg kell hagyni a kormánynak, hogy gyorsan operatív módon tudjon reagálni. Rendkívüli, gyors törvényhozásra a jövőben is lesz lehetőség – mutatott rá. Azt, hogy mi számít sürgős esetnek, a mindenkori kormányra kell bízni – jelentette ki a házelnök.
Azt mondta, az első időszakban dől el, hol és mit érdemes változtatni a házszabályon, ha esetleg nem válik be valami. Ugyanakkor szerinte „ez egy jól sikerült” szabályzat. Kövér László szimpatizál azzal az ötlettel, hogy háromhetenként ülésezzen az Országgyűlés. A házszabály ennek lehetőségét nyitva hagyja, a következő házbizottság majd megvitatja milyen ülésrendben dolgozzanak – jelezte.
A képviselői üléshelyek elosztása az alakuló ülés előtti megállapodás része, a szószólók és nemzetiségi képviselők esetében is így lesz. A különleges státuszukat ugyanakkor tükröztetni kell – mondta a házelnök.